2021 © Minden jog fenntartva! | www.szonyimuzeum.hu – www.zebegeny.hu
Szőnyi István 1913-ban Ferenczy Károly osztályában kezdte el tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Ferenczy, mint a Nagybányai Művésztelep alapító mestere 1914 nyarán elvitte tanítványait Nagybányára. A növendékek életreszóló benyomásokat szereztek ott. Szőnyi lendületes, expresszív tájképeket festett, rajzolt akkoriban, tájba helyezett aktokkal, de Nagybánya örökségét is magáénak vallotta. Próbálta összeegyeztetni az avantgarde torzítást a klasszikus komponálással. Korai képeiből kevés maradt fenn. A múzeum őriz néhányat az ezerkilencszázhúszas években festett vásznaiból. Ekkoriban az olaj technikát használta, sokszor vastagon felhordva a festéket, mint a Téglagyári völgy című képnél, de lazúrosan megoldott kompozíciókat is találni, köztük Egyedi Lucy arcképét 1919-ből.
Az 1928-ban megalakult Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasai között néhány hónapot töltött az Örök Városban. Hazaérkezését követően stílusváltozás figyelhető meg munkáin. Ezt az időszakot a keményebb, szárazabb festésmód, rajzosabb szerkesztettség jellemzi, palettája ugyanakkor kivilágosodik. Új technikát használ, a temperát, és egyre inkább a fény színekre gyakorolt hatása kezdte érdekelni. Átmeneti korszakában készített képei közül a Család (Anya gyermekeivel), a Kivert kutya, a Zebegényi utcarészlet található a múzeumban.
1934-ben festette meg az Este című művét, mely a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának fontos darabja. Ezt a festményt tekinthetjük új korszaka kezdetének. Új emulziót kísérletezett ki a temperafestékhez, melynek receptjét az 1941-ben megjelent A képzőművészet iskolája című kötetben tette közzé. A múzeumban található Kerti pad, A falu ősszel című temperaképek Szőnyi érett korszakának legszebb darabjai.
Szőnyi igen kevés akvarellt festett mégis a legismertebb és legszebb talán az 1923-ban készült Dunakanyar című munkája. A harmincas évektől inkább a tiszta gouache technikát választotta, számos kis lapon örökítette meg a zebegényi házat, a ház körül látott tárgyakat, az állatokat, a falut, a faluban zajló eseményeket és a Dunakanyar csodálatos panorámáját.
A gouache technikailag az akvarell és a tempera között áll, ugyanúgy vízben oldódik, de sűrű fedőfestékként használják. Érdekes hatásokat lehet elérni, ha a fedőszínnel bevont felületet nedves ecsettel lemossák, mivel a fedőfesték sűrű állagánál fogva nem szívódik be a papíros szövetébe, így könnyen feloldódik. Szőnyi kínai tus hígított oldatával mosta össze, majd itatóspapírral törölte le az elkezdett kompozíciót, így egészen finom, különleges faktúrák keletkeztek a kép felületén.
A sokszorosító grafika Szőnyi életművében nem egyszerűen csak táblaképeinek kísérő műfaja volt, hanem sokkal több annál. Németh Lajos, a korszak jeles művészettörténésze nem kevesebbet állított, minthogy a grafikai tradíciót Magyarországon a negyvenes évekig a festők, a szobrászok teremtették meg. A fent említett grafikai hagyományok létrehozásában jelentős szerepe volt Szőnyi Istvánnak is. Az 1920-as évek elején kezdett el rézkarcolással foglalkozni. A bonyolult technika fogásait sohasem tanulta iskolában, tudását egyéni úton, Rembrandt, Dürer lapjainak tanulmányozásával sajátította el. A több mint 200 lemezből álló nagyszerű életmű 1920 és 1936 között készült, később már nagyon ritkán vette elő a rézkarcoló tűt. A múzeum gyűjteményében szinte minden lapja és a lemezek is megtalálhatóak. A százlapos rézkarcalbumot, mely a gyűjtemény igen megbecsült darabja, saját kezűleg állította össze az ötvenes években készített eredeti nyomatokból. Ennek mintájára adták ki a Szőnyi István Alapítvány a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságával közösen Köpöczi Rózsa A grafikus Szőnyi Rézkarcok című kötetét 2000-ben.
Szőnyi István gazdag grafikai életművet hagyott hátra. Ennek jelentős része a múzeum gyűjteményében megtalálható. Jónéhány szép lapot őriznek az ezerkilencszázhúszas években készült akttanulmányokból, kompozíciós vázlatokból, ezek a főiskolás időket idézik. Zebegénybe költözése után rajzai folyamáról beszélhetünk, szinte minden időben és helyzetben papírra vetette azt, amit látott. Ritkán dolgozott modell után, gyakran az ablakon kipillantva, a vonaton ülve, az utcán figyelve örökítette meg a jellegzetesen álldogáló, beszélgető karakteres emberek figuráit. A zebegényi nyarak alatt nap, mint nap kivonult kertjébe, a Duna-partra „gyűjteni”. Rajzait gondosan megőrizte, csoportosította majd mappákba rendezte, hogy bármikor elővehesse a begyűjtött motívumokat táblaképei festése közben. A negyvenes évektől kapott megbízásaihoz készített nagyszabású vázlataiból, terveiből is jelentős kollekció található a múzeum gyűjteményében.
A gyűjtemény számtalan érdekességet rejt. Darabjai között megtalálható egy kis rajz, melyről később bebizonyosodott, hogy Munkácsy Mihály műve, melynek modellje Szulimán Jolán Szőnyi feleségének, Bartóky Melindának a nagyanyja volt. A kis rajzot, generációkon át őrizték, és a családi hagyaték részeként a gyűjtemény becses darabja lett. A kollekció tartalmaz még egy szép Mednyánszky László rajzot, egy Székely Bertalan akvarellt és egy krétarajzot Lotz Károlytól. A két világháború között a Zebegénybe látogató művészbarátok is ajándékoztak Szőnyinek jó néhány grafikát, festményt. Így Elekfy Jenő akvarelljei, Egry József, Ferenczy Noémi, Berény Róbert, Kmetty János, Molnár C. Pál, Patkó Károly, Szobotka Imre, Koffán Károly grafikái is mind megtalálhatók a múzeum raktárában. A gyűjtemény tartalmazza még számos Szőnyi tanítványainak munkáit is. Az állandó kiállítás részeként a nappali szobájában Pátzay Pál Álló fiúaktja bronzból, és Kovács Margit Lány korsóval kerámiaszobra látható.
2021 © Minden jog fenntartva! | www.szonyimuzeum.hu – www.zebegeny.hu
