Külső helyszíni kiállítások

2024. november 28. – 2025. február 28.

Szőnyi István többször járt Olaszországban. Először az 1920-as évek elején tanulmányúton, majd 1929-ben, magyar állami ösztöndíjjal Rómában, ahonnan alkotókedv híján, négy hónap után hazatért Zebegénybe, a Duna-menti kis faluba. 1959-ben, utolsó római útján ragadott ecsetet először, hogy megörökítse a Róma környéki, tengerparton és hegyre épült városok tájba komponált harmóniáját, amelyet a római palazzóknál is nagyobb remekműveknek tartott. Szőnyi érett művészete a tájat és a vele tökéletes összhangban működő embert állította a középpontba, több mint harminc éven át festette a Dunakanyart, a zebegényi tájat és a falusi életet. Idealizált, látványból kiinduló, eszményített valóságot ábrázolt képein. Élete utolsó évében, Rómában élő lányát, Zsuzsát látogatva, nagy örömmel készíti gouache vázlatait, hogy azokból majd hazatérve táblaképeket fessen.  A kirándulások során gyakran megállnak, Szőnyi megkeresi a látványt és nekiáll festeni, a család vár, közben számos fotó készül. Szőnyi kedvenc helye a tengerpart. A víz, a kikötők, a végtelen. Rengeteg képet, vázlatot készít, gouache-ai önmagukban is remekművek, teljes értékű alkotások. Különböző technikákkal dolgozik, hazatérve egyes rajzokból rézkarcot is készít. Egy neki tetsző témát akár többször is feldolgoz, kísérletezik, keresi a mondanivalóhoz legmegfelelőbb technikát. A kiállítás ezeknek az utolsó kísérleteknek, a tájról és a vele élő emberekről, illetve a tájat alakító szerepükről  megfogalmazott gondolatoknak a lenyomata, rézkarc, tus és tollrajz, gouache és tempera technikával készült alkotásokon keresztül, amely méltóképpen állít emléket a 130 éve született Szőnyi Istvánnak.

Szőnyi István római évei – kiállítás