2024. július
Új Szőnyi festmények gazdagítják a múzeum állandó kiállítását. Nyolc jelentős művet kölcsönöztünk a Szépművészeti Múzeum -Magyar Nemzeti Galériától, olyan alkotásokat, amelyek egytől egyig kiemelkedő fontosságúak Szőnyi életművében.
A kölcsönzött alkotások mindegyike nagy jelentőséggel bír. Vannak köztük olyanok, amelyekkel évekkel ezelőtt már találkozhattak Zebegényben. Ilyen a Barátnők, a Zebegényi este vagy az Este című táblaképek. Ezek az alkotások évtizedekig Szőnyi István egykori otthonának falait díszítették, az évekkel ezelőtti fenntartóváltáskor azonban a Magyar Nemzeti Galéria visszaszállíttatta őket a raktárába. Most Zebegénynek, illetve a múzeumnak sikerült visszaszereznie ezeket a kiemelkedő jelentőségű alkotásokat. A Barátnők című festmény készült a legkésőbb a nyolc táblakép közül, 1943-ban festette Szőnyi. Zsuzsát, a lányát ábrázolja, amint egy nyitott könyv felett merengve néz maga elé, szemben vele barátnője ül, egészen a kép bal szélén, alakja csak félig látszik. A különleges komponálású festményen felismerhetőek a múzeumban ma is látható felvidéki eredetű, alföldi parasztbútorok, amelyeket Szőnyi apósa, a békéscsabai születésű Bartóky József vásárolt ide, miután 1905-ben megvette a zebegényi házat nyaralónak. A festmény visszakerült az őt megillető helyre, a parasztbútorokkal berendezett Magyar szobába. Zsuzsa olvasó-merengő megjelenítése több Szőnyi alkotáson is felbukkan a mostani Apa és lánya című időszaki tárlaton. Felnőtté váló lányát gyakran ábrázolta így a festő. A Barátnők című képet a második világháború alatt festette, ugyanabban az évben, amikor az ikonikus Kerti pad című vásznát.
Szintén már Szőnyi érett korszakában és a Zebegényben kikísérletezett tojástempera technikával készült a lírai szépségű Este, amely a Nagyműteremben kapott helyet.
A következő három kép, a Zebegényi este, a Dunai táj és az Önarckép 1928-ban készültek, ugyanabban az évben, mint a legsikeresebbnek tartott Zebegényi temetés, amely a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. Ebben az évben nagyon sok fontos műve született Szőnyinek, első korszakának lezárásaként tekintünk ezekre az alkotásokra. Ekkor már négy éve él Zebegényben a családjával, elköteleződött az itteni életforma és festői témák mellett. Művészetének inspiráló forrása zebegényi élete, az itt látott és megélt dolgok lettek. A dunai táj, a falusi élet, otthona és családja. Hiába a megtisztelő lehetőség, a római ösztöndíj 1929-ben, nem igazán tud élni vele. Római tartózkodása csak négy hónapig tart, nem tud ott festeni, haza kell jönnie Zebegénybe, hogy művészete újból erőre kapjon.
Az 1928-ban készült Önarcképet a Szőnyi által évtizedeken át használt, padlástérből kialakított kisműteremben állítottuk ki. Érdekessége a képnek a kék szín uralkodó jelenléte. Szőnyi gyakran ábrázolta magát eltérő módokon, különböző szerepekben önportréin vagy több alakos képeken, itt a hivatásának megfelelően, ecsettel a kezében, festőként jelenítette meg önmagát. A sokféle kék árnyalatot Zebegényben kezdte el használni, kísérletezett, hogyan lehet minél jobban visszaadni a levegőt, a vizet, az őt körülvevő ragyogó teret. A korábbi sötét, okkeres tónusok fokozatosan kivilágosodtak, képei egyre derűsebbek, fénnyel átitatottabbak lettek. A kék egy idő után szinte a legsokatmondóbb, legfontosabb színné válik a palettáján, önmagát is definiálja vele. Az Önarckép ennek a kékkel történő öndefiníciónak is példája.
olaj, vászon
olaj, vászon
Az 1927-ben festett Zsuzsa a falovával című kép a hároméves Zsuzsikát ábrázolja üde rózsaszínben, világoskék háttér előtt játékaival. A kompozíciót nagy lelkesedéssel fogadta a korabeli műkritika. Rabinovszky Máriusz így írt róla a Nyugat című folyóiratban: „Oly szabadon, finoman, üdén bontakozik szín szín mellé, mint ahogy csak boldog, harmonikus, szerető szemek láthatják a világ meg nem fogható szépségét.” Szőnyi Zebegényben kezd el világosabb színeket használni, ahogy azt festészetének új témái megkívánják. Zsuzsa lánya gyakori szereplője képeinek, az ő és öccse Péter növekedését csecsemőkoruktól végig dokumentálta, az egyik legteljesebb gyermekekről szóló műegyüttest hagyva ránk.
A zebegényi völgyhíd, mint a hely egyik fontos motívuma, egyike volt Szőnyi többször megfestett témáinak. A soha meg nem unt Dunakanyar látványa mellett a Héthíd és a Zebegényen átrobogó vonat is számos képén szerepel. Az 1924-ben festett expresszív, drámai hatású Viadukt című képet a híd mellett folyó patak felőli nézőpontból készítette. Ez még egyike a korai zebegényi képeknek, datálása szerint ideköltözésének az évében alkotta.
A most kiállított festmények közül többet is restaurálni kellett a szállítás előtt, köztük a Viaduktot is. Berta Éva restaurátor bepillantást engedett a múzeum dolgozóinak a Szépművészeti Múzeum szuper modern restaurátor műhelyébe, miközben a festményen dolgozott, amiért nagyon hálásak vagyunk neki.
Utolsónak hagytam azt az 1925-ben készült monumentális művet, amellyel Szőnyi még ugyanebben az évben elnyerte a Műcsarnokban rendezett Akt kiállítás egyik első díját.
A Hegytetőn című festmény a Zebegényben való letelepedést követő évben készült. Hatalmas méretű, teljes alakos önportré, amelyen a művész a Duna fölé magasodva, megkettőzve festi meg önmagát. Az egyik alak egy akt, a másik egy félig felöltözött ember, nadrágot és kalapot viselő, falusi férfi. Az akt a neoklasszicista festmények mitologikus-allegorikus idealizált alakja, Szőnyi addigi festészetének szimbóluma, a felöltözött, ugyanolyan testtartású, háttérbe húzódó másik énje már az új, zebegényi korszakát jelképezi. Szőnyi saját elmondása szerint Zebegényben mindent megtalált, amelyre művészetének kibontakoztatásához szüksége volt, a tájat, a természetet és a vele együtt élő embert. Szőnyi a valóságban gyökerező, idealizált világot épített maga köré, nemcsak a Dunakanyart, de a tisztának és romlatlannak gondolt természetközeli, falusi életet is és vele együtt járó harmóniát is meg akarta örökíteni képein. A Hegytetőn rendkívüli alkotás. Saját alteregóinak ellentétpárokra épülő megjelenítése, a magáról festett aktábrázolás ritka és különleges az önábrázolások sorában. Szőnyinek ez a képe akár egy életmű lezárása is lehetett volna, művészi hitvallásának összefoglalása.
Különlegesség azonban, hogy a festmény Zebegénybe érkezése után alig egy évvel készül, mintha pontosan tudta volna, hogy számára ez a végállomás, itt képzeli el életét és ebben a helyben látja művészetének kiapadhatatlan inspirációs forrását. Mint két útjelző oszlop, határt jelölő leszúrt cövek áll a két alak a tájban, a Duna felett, jelezve, hogy Szőnyi megérkezett, és örökre itt is marad. Az élet őt igazolta, Zebegény elementáris erővel hatott művészetére, ő lett a Dunakanyar festője.
A megújult állandó kiállítást és az év végéig látható időszaki kiállítást is mindenkinek ajánlom. Zebegényiek számára a múzeum látogatása díjmentes. Várunk mindenkit szeretettel.
Tavaszi Dunakanyar – Új festmény a múzeumban!
2024.
jan. 17.
Szőnyi István születésének 130. évforduló napján a múzeum állandó kiállítása egy olyan festménnyel bővült, amely témáját tekintve eddig hiányzott a Szőnyi művészetét bemutató alkotások sorából. A Tavaszi Dunakanyar című képet a Szőnyi István Alapítvány vásárolta meg a közelmúltban azzal a céllal, hogy gazdagítsa vele a múzeum állandó kiállításának anyagát. Az így közkinccsé váló alkotás valóban hiányt pótol, hiszen a múzeumban Dunakanyart ábrázoló táblakép eddig nem volt látható. A festményt Klemmné Németh Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a múzeum nyugalmazott igazgatója mutatta be. Elmondta, hogy az alapítvány már régóta szeretett volna egy Szőnyi képet vásárolni, ám a korábbi próbálkozások rendre kudarcba fulladtak. A most megvásárolt festmény üde, világos színeivel Szőnyi festészetének érett korszakát képviseli, azt a harmóniát és derűt sugározza, amely zebegényi korszakának kezdetétől fokozatosan vált uralkodóvá képein.
